22.rész

 Sziasztok!
Ne haragudjatok a rengeteg késésért, de most sajnos eléggé összejöttek a dolgok ezért nem tudtam haladni a rész megírásával. Remélem azért még nem pártoltatok el tőlünk és érkezik pár visszajelzés a részhez. De épp eleget húztam már az időt. Jó olvasást!

April xx

A Niallel tett kiruccanásunk során feltöltődtem energiával és hazaérkezésünkkor úgy véltem ez a mélyen elraktározott újult erő kitart majd egy jó darabig. Így kipihenten vetettem bele magam az első sulis teendőkbe. De ahogy a dolgok halmozódtak körülöttem érezni kezdtem, hogy egyre csak fáradok és nem lesz elegendő energiám arra, hogy mindenben maximálisan teljesítsek.
- Szóval anatómia?! - húzta fel szemöldökeit Niall mikor fellapozta az egyik könyvemet. Bele-bele olvasott a sorokba, de tettetett érdeklődése rövid időn belül lankadni kezdett, ezért a könyvet becsukva visszahelyezte azt az eredeti helyére, az asztalomra. Szegény asztalt eléggé megterheltem, hiszen egy hatalmas könyvkupac tornyosult rajta, mely vastagabbnál vastagabb könyvekből állt. Egyedül azon csodálkoztam, hogy még nem dőlt össze a rá nehezedő súlytól. Nem szoktam így átérezni egy bútor vagy tárgy helyzetét sem, de a tudat, hogy ezek a könyvek rövidesen nap mint nap a vállamat fogják nyomni most arra kényszerített, hogy együtt érezzek a bambuszból készült kis asztallal.
- Minden rendben? - szólalt meg megint a fiú egy kis idő után.
- Persze, csak elgondolkoztam. - mosolyogtam rá.
- Na és mire jutottál? - fogta meg a derekam, majd magához húzott.
- Arra, hogy jelenleg két dolog van amiben teljesen biztos vagyok. - néztem bele mélyen az engem fürkésző tengerkék szempárba. - Az egyik az, hogy már valószínűleg holnap le fog szakadni a vállam ettől a sok cucctól. - néztem a könyvek felé, mire ő halványan elmosolyodott. - A másik pedig, hogy iszonyatosan félek. Félek az új környezettől, az új emberektől és attól is, hogy nem találom majd a helyem. Azt meg már meg sem említem, hogy munkám sincs. - mondtam ki mindent ami ott, abban a pillanatban a szívemet nyomta.
- Ne csináld már! - fogta meg az állam, hogy felemelhesse a fejem, amit egészen addig lógattam lefelé. - Bárhol megtalálod a helyed, mert mindenkit elbűvölsz egy pillanat alatt. - mondta mélyen a szemembe nézve.
- Bár így lenne. - nevettem el magam.
- Tapasztalatból tudom, szóval ne ellenkezz! - mondta hangsúlyosan. - A munka miatt meg ne aggódj, majd csak lesz valami. - ölelt át bátorítóan.
Nem tudom meddig állhattunk ott összefonódva, egyszerűen csak élveztünk a pillanatot. Számomra felbecsülhetetlen az az érzés mikor egy öleléstől szinte eggyé válunk, hallom minden egyes szívdobbanását, szuszogását, illata pedig elkábít mint a drog. Ő az az ember akitől teljes vagyok, aki mellett megtanultam szeretni és aki nélkül nem tudok és nem is akarok élni.
- Szeretlek! - súgtam halkan a fülébe. Nem igazán szoktuk ezt mondani egymásnak, inkább éreztetjük a másikkal, de abban a percben úgy éreztem muszáj kimondanom. Gondolkozás nélkül engedtem, hogy elhagyják a hangok a számat kiformálva azt a bizonyos szót.
Elég jól ismerem már őt ahhoz, hogy tudtam elmosolyodott azon amit hallott. Ez be is bizonyosodott akkor mikor éppen annyira eltolt magától, hogy tekintetünket egymásra tudjuk szegezni. Kezével gyengéden a fülem mögé söpört néhány kósza hajszálat, majd homlokát az enyémhez támasztotta.
- Én is szeretlek! - mondta, szájáról pedig csak akkor tűnt el a mosoly mikor ajka az enyémmel találkozott.
- Muszáj velem eljönnötök fagyizni! - rontott be Rose mikor mi még javában egymást faltuk. - Tudjátok mit? Ráér később is. - túrt bele nevetve a hajába, mikor meglátta, hogy megzavart valamit. Niallel egymásra néztünk és szinte egyből a lány után mentünk aki közben kuncogva ránk csukta az ajtót.
- Azt hittem már az ágyban vagytok. - kacsintott ránk egyet mikor észrevette, hogy utána mentünk.
- Szörnyen szellemes vagy. - löktem meg egy kicsit a vállát nevetve. - Akkor mehetünk fagyizni? - kérdeztem.
- Miattam tényleg nem kell jönnötök... - kezdett magyarázni, de félbe szakítottam.
- Holnap nekem is elkezdődik a suli és ki tudja mikor lesz még egy olyan alkalom amikor nincs semmi dolgunk és nyugodtan el tudunk menni valahová. Szóval most irány a fagyizó, ha szerencsénk van Niall nem falja fel az egészet és nekünk is jut a finomságból. - mondtam ők pedig válaszul csak egymásra néztek és sprintelve indultak le a lépcsőn. Rosenak még a gondolat sem tetszett, hogy esetleg Niall miatt neki nem jut az hűsítő desszertből, ezért minden áron elsőként akart a fagyizóba érni. Egész út alatt versenyeztek egymással, én pedig mögöttük sétálva csak nevetni tudtam a két bolondon. Mikor megérkeztünk a célhoz szinte berontottak a épületbe mint két kisgyerek, az eladó pedig csak elkerekedett szemekkel nézte őket. Niall sokat vacakolt az ízek kiválasztásával amit Rose ki is használt így ő kért elsőnek a fagyiból. Mindketten úgy gondolták, hogy a tölcsérbe nem fér bele elegendő számú gombóc ezért a végeredmény az lett, hogy mindketten a legnagyobb méretű kelyhet tartották a kezükben ami tele volt tömve mindenféle ízű fagylalttal. Én is a kelyhet választottam, de a tartalma csak körülbelül a fele volt az övékéhez képest. Kiválasztottunk egy szimpatikus asztalt, amit körbe ültünk és neki láttunk az evésnek. Először kételkedtem abban, hogy el tudják tüntetni azt a hatalmas mennyiséget amit kértek, de még repetáztak is. Őszintén nem tudom, hogy fért beléjük annyi.
Haza érve Niall és Rose szinte egyszerre rogytak le a kanapéra és azon elfeküdve mindketten a hasukat kezdték simogatni. Szerencsére én pont annyit ettem amennyi jól esett ezért teljesen jól éreztem magamat, az már más dolog, hogy ők ketten már nem annyira.
- Ezt meg kell örökítenem. - nyúltam a telefonomért mosolyogva. Gyorsan készítettem egy képet a kanapén elterülő két haspókról majd meg is mutattam nekik, hogy festenek. Kínosan nevettek fel a képet látva, de mindketten beleegyeztek, hogy fel tegyem Instagramra. Így hát egy effektust kiválasztva posztoltam is a képet azzal címkézve, hogy "bolondjaim" természetesen egy szívvel ellátva.
Kis idő múlva már a lefekvéshez készülődtem, hiszen a következő napot kipihenten akartam kezdeni. A fürdőszobából kilépve az evéstől elfáradt, néha felhorkantó Niallel találtam szembe magamat, aki mély álomba szenderült végigterülve az ágyon. Megpróbáltam óvatosan arrébb lökdösni, de nem jártam sikerrel mert felébresztettem szegényt. Arrébb ment, hogy én is be tudjak bújni az ágyba és mikor ezt megtettem szorosan hozzá bújtam, ő pedig egy jó éjt puszit nyomott a homlokomra, de szerintem ezt már félálomban tette. Irigyeltem őt amiért el tudott aludni, nekem azon az éjszakán valahogy nem ment. A kipihentségről is lemondtam és körülbelül hajnali fél kettőkor azon kezdtem el agyalni, hogyan tüntetem majd el a karikákat a szemeim alól.
Rémesen festettem reggel de a smink kicsit segített, hogy emberibben nézzek ki és ne úgy mint egy zombi. Niall megígérte, hogy elvisz az iskolába, amitől kicsit nyugodtabb voltam. Örültem, hogy nem egyedül kell mennem és legalább addig mellettem lesz amíg oda nem érünk. De a gyomrom ennek ellenére szinte minden percben görcsbe rándult így a reggelimhez is alig nyúltam.
- Indulhatunk? - kérdezte Niall miután mindketten elkészülődtünk.

- Persze, csak hozom a táskám. - szaladtam föl az emeletre, ahol gyorsan fölkaptam a virág mintás hátizsákom, majd Rose szobájába lépve elköszöntem a barátnőmtől aki még csak akkor bújt ki az ágyból, hiszen azon a hétfőn neki csak később kellett bemenni az egyetemre.
Nem voltunk késésben, de azért sietősen mentem le az Ir fiúhoz, aki már a kocsiban várt. Beszállva mellé a biztonsági övhöz nyúltam, majd miután bekapcsoltam azt el is indult az autóval. Feszült voltam, amit ő tolerált ezért csöndesen telt az iskoláig vezető út. Mikor megérkeztünk az épülethez Niall leparkolta a járművet nem messze a bejárattól, de én mozdulatlanul ültem még azután is miutá megállt a motor.

- Nem kísérnél be? - törtem meg végül a csendet felé fordulva.

- Nagyon szívesen. - mosolyodott el és kiszállt a kocsiból. Én is követtem a példáját és meghúzva a kilincset kikászálódtam. Táskámat ráhelyeztem az egyik vállamra és a ruhát is megigazítottam magamon, végül Niall kezével összekulcsoltam a sajátomat és elindultunk a hatalmas intézmény felé.
- Ügyes legyél! - mosolygott rám mikor a bejárati ajtó elé értünk és utoljára megcsókolt. Miután ajkaink szét váltak biztatóan megszorította kezeimet, én pedig egy nagy levegőt véve indultam be az épületbe.

Verseny

Sziasztok!
Két versenyre szeretném felhívni a figyelmeteket. Roseal közös 'design and beauty' blogunkon indítottunk egy fejléc szerkesztő, illetve egy sima blogvesenyt. Mindkét versenynél különböző kategóriákat találhattok, amikből válogatva megtalálhatjátok azt amelyikben szívesen megmérettetnétek magatokat. További információkat itt találtok. Ha valamelyik verseny felkeltette az érdeklődéseteket jelentkezzetek bátran, mindenkit várunk sok-sok szeretettel!
Végül még annyit, hogy előreláthatólag a következő részt jövőhét végén hozni fogom!

April xx

21.rész

Sziasztok!:3

Elnézést a nagy késésért, de sok minden összejött az utóbbi időben. Nem akarlak ezekkel fölöslegesen fárasztani, így inkább nem osztom meg veletek. Szóval itt is van a rész jó olvasást szeretnénk hozzá kívánni, de előtte. Tudjuk ritkábban jönnek mostanában a részek, de nem direkt csináljuk ez! Sokat dolgozunk a bloggal - még ha ez nem is látszik -, de baromi jól esne több visszajelzés, mint az elején! Kérlek pippáljatok, komizzatok, hisz így tudjuk, hogy jó az amit csinálunk és még szerintem a részek is gyorsabban érkeznének! + még egy információ! A napokban nyitottam egy blogot kérlek ide is nézettek be és, ha tetszik íratkozzatok fel, esetleg kommenteljetek, illetve a pipákat ide is várom! (KATT!)
Csak ennyi lettem volna az elejére.:)

Rose King

 Meglepődve álltam Aprilékkel szemben és mikor Harry átkarolta a vállamat, hirtelen minden eszembe jutott. Tegnap Harry átjött és a nagy esőzés miatt itt ragadt nálam, én meg már annyira fáradt voltam, hogy az sem érdekelt volna, ha a villám leégeti a házunkat.

- Sziasztok! – ő is üdvözölte az elveszett bárányokat. Hangja rekedtsége elárulta, hogy még fáradt. Aprilék arcán furcsa grimaszok jelentek meg.

  - Rose, lehet inkább nektek kellene mesélnetek! – Niall vigyorgott, mint egy tejbe tök, de mivel feleszméltem a kis sokkból, amit Harry okozott nekem, így sikerült visszavágjak neki. Bár kicsit össze kellet, szedjem magamat, ami nem épp a legtökéletesebben sikerült.

 - Hát, nem mi toppantunk be 12 órával később a házban, úgy hogy életjelet nem adtunk magunkról, szóval nektek kéne mesélnetek! – hangomban ott volt még a bizonytalanság, de legalább értelmes mondatot tudtam összehozni. Harry még jobban magához húzott, amitől nem csak az a kis önbizalmam szállt el, de a figyelmem is, mivel a fiú illata beszállt a légző járataimba, ami egészen a fejemig eljutott, és mint a drog, rabul ejtett magával.

 A következő pillanat, amit újra a valóságban töltöttem az már a konyhában volt és a vörös hajú barátnőm, meg annak az elveszett párja az szőke hajú, ír manó, a sütis dobozt támadták le. Mi is helyet foglaltunk mellettük, majd egy tea mellet elmesélték a kiruccanásuk pillanatait, persze az intim témákat hanyagolták, amiért én hálás voltam, mert nem akartam, hogy a finom süti visszajöjjön a gyomrom tartalmából. April és Niall hivatalosan is bejelentették, hogy egy párt alkotnak, ami belőle visítozást váltott ki, hiszen örültem a boldog párnak.

 Ez után, dél környékén Harry és Niall átmentek a „fiú házba”, míg én és April maradtunk nálunk és pakolni, illetve mosni kezdtünk minden összeszedett szennyest a lakásban. Rengeteg kupac gyűlt össze, mivel lustaságból csak a létfontosságú ruhákat mostam az elmúlt időszakban. Mikor ezekkel végeztünk spagettit ebédeltünk párolt zöldségekkel. Ezt közös erővel készítettük el és ugyan úgy el is tüntettük az egészet. Ebéd után April eltűnt a szobájában, gondolom az utazás fáradalmait pihente ki, míg én hasonló képen cselekedtem csak nem aludni, hanem dolgozni kezdtem. Szegény varrógépem az utóbbi időben többször volt bekapcsolt állapotában, mint a kikapcsoltban, de az internetes oldal és a suli mellett nem is csodálom ezt, végül is addig jó ameddig van munka, mert ha nincs, akkor van igazán nagy probléma.

 Estefelé mikor úgy gondoltam, hogy a varrógép zajához már késő van fürödni indultam, de előtte a gardróbba suhantam egy pizsama szerűségért, ami egy melltartóból és egy kényelmesebb bugyiból állt össze. Persze úgy gondoltam, majd a nagy vízfolyás után elalszok, de nem így volt, mivel rájöttem, hogy csomó anyagmintázást kell, még elkészítsek. Az egyik vázlatfüzetemmel foglaltam kényelmes helyet az ágyamon, már a forró zuhanyból kiérve. Több csík ritmus segítségével sikerült összeállítanom a megfelelő mennyiségű és minőségű házi feladatott, így keresztbe dőlve az ágyon mély álomba szenderültem. Már az órámmal sem tudtam törődni, hogy beállítsam azt és nagyon reménykedtem benne, hogy az reggel csipogni fog nekem időben.

 Cirógató érzés keltett az ágyban - amitől széles mosoly terült el az arcomon – és a kellemes érzéstől akár vissza is tudtam volna aludni, ha az érintet részek alhasamnál, jobb oldalamnál nem váltottak volna át libabőré, de nem csak ez volt az egyetlen dolog, amitől nem ment tovább a szunyókálás. Már nem akartam újra visszaaludni, mivel a szemhéjamon átszökő fény azt jelezte számomra, hogy lassan a telefon fog kiküldeni az ágyból, így vártam az ismerős dallam megszólalását, de semmi. Már egy jó ideje fekhettem az ágyban, de még mindig az a néma csend. A simogatások is egyre idegesítőbbé váltak, így a kezemmel ellöktem magamtól őket, de tulajdonosuk túl makacs volt ahhoz, hogy megértse, nem kérek belőle többet. Mikor ezt a jelenetet többször eljátszottuk, már tanakodni kezdtem azon, hogy mégis kivel aludhattam én az éjjel. April nem lehet, hiszen biztos újdonsült pasijával aludt, és ha mégis ő lenne, szerintem, ha fel akarna ébreszteni egyszerűen rám ugorna, mint az első reggel mikor itt ébredtünk. Más lehetőség pedig nem jutott eszembe, így a tegnap estén kezdtem agyalni. Este is egyedül feküdtem le, így kíváncsiságtól teljesen megtelve toltam föl magamat hirtelen. Szemeimet szűkösen nyitottam ki, de mikor megláttam mégis ki van mellettem, alsó és felső szempilláim távolsága meg hatszorosodott. Egyből kipattantam az ágyból, de nem csak végtagjaim cselekedtek, hanem a szám is mozgásra kényszeredett.

 - Harry! Te mégis mi a jó istent keresel itt? – nem törődtem, hogy mégis hány óra lehet és hogy kit kelthetek fel, így hangomat is magasra emeltem.

 Harry csak kényelmesen feküdt az ágyon, teste a takarómmal betakarva. Arcán széles mosoly virított, de mikor csillogó szemébe néztem, észrevettem, hogy ő valami mást csodál, az arcomnál egy kicsit lejjebb. Magamra néztem és mikor láttam magamon a nagy semmit, kezeimmel védelmezően próbáltam takarni magamat, de mikor rájöttem, hogy evvel nem értem el semmit, Harryről húztam le a takarót. Én sikeresen eltakartam magamat, de Harry felső teste tárulkozott fel előttem. Barna hasától és a különböző tetkóitól nekem is csillogni kezdtek a szemeim, de magamhoz térve visszadobtam rá a takarót, úgy hogy a fejét is betakarhassam vele addig amíg én a gardróbba rohantam valami ruháért.

 - Harry! Pontosan mennyi is az idő? – válogattam a ruhák között és hangomat megemeltem arra számítva, hogy még mindig az ágyamon fekszik. Választ nem kaptam, de ennél hangosabban nem mertem már megszólalni, hiszen fogalmam sincs, hogy a szemben lévő szobában mit csinálhat a fiatal pár.

 Tovább kutattam a ruhák rengetege között és mikor épp egy elejtett ruhát vettem fel a földről, valaki hátulról a derekam köré fonta karjait. Ijedtemben minden ruhát eldobtam, ami épp kezem ügyében volt, testem megremegett, de nem csak ijedtemben, hanem az érintéstől. Karjait lefejtettem magamról, majd egy lépést előre lépve fordultam vele szembe. Harry, már megint.

 - Harry mit csinálsz itt? – tettem magam elé valami ruhát, amit a földön találtam, de mielőtt még szóhoz is hagytam volna szólni, újabb kérdést tettem föl neki. – És mégis miért nem tudsz válaszolni arra a kérdésre, hogy mennyi az idő?

 - 8 óra. – mosolygott rám. Kezeimből kiejtettem a takaró textil és vele együtt az állam is leesett majdnem a földig. Fél óra múlva az iskolába elkezdődik az első órám és nekem pontosan ennyi idő kell a reggeli elkészüléshez, plusz fél óra utazás tömegközlekedéssel.

 - Mennyi? – gyorsan magamhoz szorítottam minden ruhát a földről és futva indultam a fürdőm felé. Az egyenes utamat meghosszabbítottam a telefonom miatt, de mikor az is kezem ügyébe került, magamra zártam a fürdő ajtaját. A fél órát felére csökkentettem, bár elgombolt csíkos ingem, laza kontyom – aminek a fejem

tetején kellet volna ékeskednie – és sminkmentes arcom nem arról árulkodott, hogy kész lennék, de kénytelen voltam így festeni, ha nem akartam elkésni még jobban. A szobámban – Harryvel nem törődve - gyorsan összepakoltam a suliba szükséges holmikat és rohantam lefelé a lépcsőfokokon. A konyhában April csücsült Niall ölében és épp reggelizhettek. Mikor beérkeztem az említett helyre mindketten rám kapták tekintettüket.

 - Rose! – szólt rám April, gondolom meglepte, hogy még itt vagyok. – Ugye tudod, hogy el fogsz késni?

 Számban egy szelet kenyérrel válaszoltam neki egy „tudom”-ot, miközben a csapból öntöttem magamnak folyadékot. Általában valami finomabbat szoktam vinni, de most nem volt időm teát készíteni, így emelet maradtam. Vállamról leesett a behúzatlan táska - miközben az üvegem tetejét becsavartam -, amiből így kipotyogtak a cuccaim.

- Bazdd meg! – hajoltam le a cuccaimért és ismét a táskába pakoltam őket.

 - Mit mondott? – kérdezte Niall Apriltől.

 - Majd magadtól rájösz, hisz sokszor fogod ezt még hallani tőlünk! – legyintett egyet April.

Egy plusz kéz segített a pakolásban, akinek tulajdonosa nem más volt, mint Harry. Rámosolyogtam, majd gyorsan felálltam és az előszobába siettem, a most már behúzott táskámmal. Harry is jött mögöttem, amivel már eléggé idegesített.

- Elvigyelek? – tette fel kérdését, miközben a lábamra próbáltam húzni a cipőmet.

 - Mi? – dobbantottam egyet a lábammal, amikor a cipő ráhúzódott arra. – Nem, nem kell! – zavarodottan nyúltam a másik cipőmért és egyensúlyozva a bal lábamon, kezdtem vele szerencsétlenkedni.

 - Pedig Rose épp beérnél Harryvel! – jött a szerelmes pár a társaságunkba, amiből Niall biztatott arra, hogy igent mondjak a felkérésre. Átgondoltam mondatát, vacilláltam az igen és a nem között, de végül elfogadtam a felkérést.

 - De akkor siess, mert ha kések nem tudom, mit csinálok veled! – fenyegettem meg, miközben a kabátom ujját töltöttem meg a balkezemmel. Niall oda adta Harrynek a kocsi kulcsokat, majd kiindultunk a fekete négykerekűhöz. Először majdnem rossz oldalra szálltam, de mielőtt megindultam volna a jobb oldalához, Harry igazított útba. Beültünk a kocsiba és már el is hagytuk a házunkat. Út közben még rendesen begomboltam az ingemet, persze úgy, hogy Harry semmit ne lásson belőlem, amit szerintem sikeresen is elvégeztem, hiszen végig az utat figyelte. A hajamat is rendesen felkötöttem a fejem tetejére a lehajtható tükör segítségével, majd Harry felé fordultam.

 - Tényleg, reggel hogy is kerültél te az ágyamba? – ismételtem kérdésemet más szavakkal.

 Harry felém fordult, majd nevető mosolyra húzva a száját, miközben végig mért, visszafordult az út felé és nagy levegőt véve elmesélte nekem az egészet.

- Este Niall elment aludni a barátnőjéhez, tényleg hogy is hívják? – fordult ismét felém egy piros lámpánál.

 - April. – fújtam ki a levegőt, miközben a szememet forgattam.

 - Szóval Aprilhez ment aludni én meg egyedül maradtam volna a nagy lakásban, így gondoltam nem lesz nagy probléma, ha megint nálad alszok. – indította el újra alattunk a kocsit egy magabiztos mosollyal, mikor látta rajtam, hogy meglepődtem a laza stílusán.

 - Ó! – ennyit tudtam válaszul kimondani, de inkább nyögni, majd nem törődve vele, kifordultam az ablak felé.

 Egyre ismerősebb és ismerősebbé vált a hely, ami számomra azt jelentette, hogy lassan az iskola elé érünk. Az óra kezdéséig már csak pár perc marad, így idegesen doboltam az ujjaimmal iskolatáskámon. Mikor megláttam az ismerős kaput, a kilincsre helyeztem a kezemet, de mielőtt kiszállhattam volna Harry kihasználta a gyerek zárat. Idegesen kaptam rá a tekintetemet, mivel ő is pontosan tudta, hogy már csak hatvan másodpercem van addig, amíg a tanár el nem kezdi az órát tartani.

- Harry! – szóltam rá idegesen. – Azonnal nyisd ki az ajtót!

 - Nem is akarsz tőlem elköszönni? – nézett rám könyörgően. Nagy levegőt vettem, majd az illedelmes szavakat előkeresve tettem kérésének.

 - Köszönöm szépen, hogy elhoztál az iskolába, adósod vagyok és elköszönnék, ha kiengednél végre, tudod sietnem kell! – néztem az órára, ami már a késésemet számolta, nem pedig azt, hogy mennyi van még beérjek.

 - Egy randi megfelel kárpótlásul. – húzta széles mosolyra szája két sarkát, mire én csak lesokkoltam. Harry kinyitotta a gyerekzárat, majd várt, hogy kilépjek az autóból. – Nem azt mondtad, hogy el késsel? – próbálta visszatartani előtörő nevetését.

 - De, pe-persze, indulok is. – nyitottam ki az ajtót, majd a bejárat felé próbáltam siettni.

Help me, please!

Sziasztok!:D Most nem résszel érkeztem, de az is íródik, nyugodjatok meg. Nem is rész halasztással jöttem, hanem segítséget szeretnék tőletek kérni kedvem olvasóink és ide látogatóink! Indultam egy versenyen és hát szavazással döntenek a következő fordulóba, szóval arra kérlek benneteket, hogy szavazatok rám. (Katt!) A 'Pánvél lány' című blogommal neveztem és a szavazást bal oldalt találhatjátok, majd meg. Előre is köszönöm mindenkitől aki segíteni próbál nekem!<3

Rose King

20.rész

Sziasztok!
Hát megérkezett a 20. rész. El sem hiszem, hogy már itt tartunk, hiszen olyan mintha még csak most lett volna, hogy Roseal megírtuk a prológus. Mindez nyár végén volt ma pedig már 12 feliratkozóval és több mint 3000 oldalmegjelenítéssel büszkélkedhetünk. Nagyon köszönjük nektek!♥
De nem is húznám tovább a szót, jó olvasást, holnapra pedig kitartást a suliba! Nemsokára tavaszi szünet!☺

April xx

 April szemszöge:

 Hamar elröppent az idő ezen a csodálatos helyen, ma reggel pedig már azon kaptuk magunkat, hogy délután repülünk vissza Londonba. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy örüljek vagy ne. Végül több érvet találtam amiért érdemes hazamenni, hiszen ott van Rose aki már nagyon hiányzik, a másik ok pedig az, hogy nemsokára hivatalosan is egyetemista leszek. Persze hiányozni fog ez a gyönyörű ország, ahonnan csodálatos és felejthetetlen emlékekkel térek haza.
 Úgy gondoltam, hogy az utolsó nap még meglepem Niall egy reggelivel, hiszen ő már több dologgal kedveskedett nekem, amit szerettem volna meghálálni. Omlettet készítettem neki, amit sajttal és zöldségekkel megtöltve felcsavartam mint egy palacsintát és a már megterített asztalon tálaltam. Nem akartam, hogy kihűljön ezért kénytelen voltam fölkelteni Niallt. A szobába lépve egyből hallani lehetett a szuszogását, néha morgott is egyet-egyet, amin akaratlanul is elmosolyodtam. Óvatosan bebújtam mellé az ágyba és simogatni kezdtem. Először az arcát majd a hátát simítottam végig, de semmi hatása nem volt így az arcát kezdtem puszilgatni, amire szintén nem reagált. Végül nem marad más ötletem mint, hogy megcsókoljam. Szinte azonnal visszacsókolt, majd mikor szétváltak ajkaink egyből elmosolyodott.
- Azt hittem már sosem csókolsz meg. - nevetett.
- Szóval nem is aludtál? - kérdeztem miközben megdobtam egy párnával, ami rossz ötletnek bizonyult, mert a fiú elkapott és csikizni kezdett. - Niall, hagyd abba! - nevettem már annyira, hogy folyt a könnyem, de úgy tett mintha nem hallaná. - Van kaja a konyhában. - próbálkoztam hátha elérem, hogy befejezze amit csinál. Amint kimondtam a mondatot Niall egyből leállt a csikizéssel és az ágyból kipattanva elrohant, én már csak a konyhában értem utol. Oda jött hozzám és egy puszit nyomott az arcomra, aztán neki is látott a reggelinek. Imádom nézni őt miközben eszik, egyszerűen kedvet kap tőle az ember és ős éhes lesz. Még akkor is ha nem így akarja.
A falatozás után csomagolni kezdtünk. Ide fele is meggyűlt a bajom a bőrönddel, mert az én drága barátnőm rendesen megpakolta, de most még kisebbnek bizonyult a sok ruha számára mint akkor.
- Ráülsz? - kérdeztem Nialltől a bőrönd felé mutogatva. Ő pedig felhúzta a szemöldökeit és elnevette magát, de végül ráült én pedig szépen lassan be tudtam cipzározni, aminek nagyon örültem.
- Nem akarok ünneprontó lenni, de kint maradt a hajsütővasad. - röhögött Niall.
- Hát ez nem lehet igaz. - nevettem el én is magamat kínomban.
Nagy nehezen a hajsütővasat is beletuszkoltuk és ezzel nagyjából kész is lettünk a pakolással, de a biztonság kedvéért Niall kétszer is átvizsgálta a házat hátha valami ottmaradt. Bevallása szerint én képes vagyok rá, hogy széthagyom a cuccaimat, mégis ő halászta elő az egyik pólóját az ágy alól.
Minden csomagot bepakoltunk a taxi csomagtartójába ezután elindultunk a repülőtérhez.  Feladtuk a poggyászokat, de marad még körülbelül egy óránk a felszállásig, amit Niall rendkívül jól kihasznált hiszen vagy négyszer elment a büfébe.
- Már rég be kellett volna szállnunk a repülőbe. - mutattam az órámat az éppen szendvicset majszoló Niall felé.
- Biztos még pakolják a bőröndöket. - tudta le ennyivel és belemerült az evésbe én pedig nyugtalanul üldögéltem tovább mellette.
Nem sokkal később a hangosbemondó hangjára lettünk figyelmesek: - Kedves utasaink sajnálattal tudatjuk önökkel, hogy a mai Londonba tartó járatainkat az ott tomboló felhőszakadás miatt töröltük. Előreláthatólag késő hajnalban indíthatunk repülőt a város felé. Megértésüket köszönjük. - mondta egy női hang.
- Úgy tűnik itt éjszakázunk. - sóhajtottam egyet és a szőkeség vállára hajtottam a fejemet. Sajnos Roset nem tudtuk értesíteni arról, hogy nem érünk haza időben, mert pechünkre nem volt térerő se internetkapcsolat.
Mikor már sötétedni kezdett a földi személyzettől forrócsokit és plédeket kaptunk. Bebugyoláltuk magunkat a takaróval és a forró finomságot kezdtük szürcsölgetni.
- Úristen, ott van Niall Horan! - üvöltötte egy lány, mikor feltűnt neki a fiú. Az eddig csendes teremben egyik pillanatról a másikra csak hangos sikítást lehetett hallani. Mindenki képet akart Niallel, ő pedig mindenkinek valóra váltotta az álmát én pedig önként vállaltam a fotós szerepét. Talán még életemben nem csináltam annyi képet egyszerre mint akkor.
- Jó látni, hogy így szereted a rajongóidat. - mondtam Niallnek mikor az utolsó csapat lány is elment.
- Nekik köszönhetünk mindent a srácokkal, nélkülük sehol sem lennénk. - karolt át mosolyogva.
- Niall ő a barátnőd? - hangzott egy vékonyka hang a hátunk mögül. Mikor megfordultunk egy aranyos kislánnyal találtuk szembe magunkat. Niall leguggolt hozzá, megfogta a kezeit és mélyen a szemébe nézett.
- Igen. - mondta a kislánynak majd rám szegezték mindketten a tekintetüket én pedig egyre csak mosolyogtam.
- Gyönyörű. - szólalt meg a kislány.
- Igen, tudom. - húzta széles mosolyra a száját az én szőke hercegem.
- Mit gondolsz, egyszer lehetnék Liam felesége? - tért egy másik témára a kislány.
- Biztos vagyok benne. - mondta neki Niall.
Ez volt a legédesebb dolog amit valaha láttam és hallottam, a végére már a könnyeimmel küszködtem annyira meghatott a dolog.
Hajnalodott már mikor teljes csend lett a teremben. Csak egy bácsi horkolása zavart bele néha a nyugalomba, de mikor a mellette ülő hölgy kicsit meglökte a vállát abbahagyta a zajcsapást, így én is eltudtam aludni.
- April ébredj, nemsokára indul a gép. - keltegetett Niall. Mikor kinyitottam a szememet egy csók után egyből az órámra pillantottam. Reggel öt óra volt.
Az idő ezután egy szempillantásnak tűnt, mert mikor a repülő a levegőbe szállt ismét álomba szenderültem és már csak a leszállás előtt pár perccel nyitottam ki újra szemeimet. Leszállva a gépről még érezni lehetett a tegnapi vihar maradványaként a szemerkélő esőt, de nem volt annyira vészes. A csomagok felvétele kicsit lassan ment mert az emberek feszültek voltak a várakozás miatt. Végül sikerült a bőröndökért tolakodni, amiket gyorsan felkaptunk és kivergődtünk velük a sok ember közül. Idefele kocsival jöttünk, de Niall megbeszélte Harryvel, hogyha ráér vigye haza a járművet nehogy baja legyen, ezért most taxit hívtunk, ami már várt is bennünket. A sofőr nagyon segítőkész volt és bepakolta helyettünk a csomagokat majd ő a vezetőülésbe, mi pedig hátra ültünk be és már indultunk is meg sem állva hazáig. A taxi ablakán kinézve jó volt újra látni Londom utcáit, egyszerűen imádom ezt a helyet, mindig újra és újra beleszeretek. Mikor a kis taxi a ház elé gördült Niall Rose számát kezdte keresgélni a telefonjában és mikor megtalálta a füléhez emelte a készüléket. A lány pár csörés után fölvette. Pontosan nem értettem mit hadart össze Niallnek, de biztos afelől érdeklődött hol a csudában voltunk
- Szia Rose! Ha beengedsz minket szívesen mesélünk a kiruccanásunkról! - mondta Niall mikor Rose szóhoz hagyta jutni. Letették a telefont, a sofőr is megkapta a pénzét na meg a jól megérdemelt borravalót és már el is hajtott a következő utashoz.
A kerten gyorsan átsuhantunk, mert az eső még most is csepergett. Mikor beléptem a házba Roseal hatalmas öleléssel üdvözöltük egymást. Vagyis ő inkább szorított teljes erejéből. Ezt szóvá is tettem neki, de őt ez nem nagyon zavarta.
- Ti mégis mit képzeltek magatokról, hogy életjelet nem adva toppantok be a házba fél nappal később? - bújt ki az ölelésünkből Rose egyből kiosztva minket.
- Rose, képzeld Niall-lel - magyaráztam volna neki, de akkor megpillantottam egy kócos barna hajú fiút a barátnőm mögött. - Ó szia Harry! - üdvözöltem mosolyogva Rose kómás szerelmét.

19.rész

Sziasztok!
Legelőször is boldog új évet mindenkinek!:D Másodszor sajnálom a sok-sok várakozást, de volt, hogy majdnem egy napig nem volt internet, így a résszel nem nagyon tudtam haladni, máskor meg az ihlet hiány lassította a rész haladását, de most már itt van megérkezett.:) Várjuk a visszajelzéseket!;)

Rose X

Rose szemszöge:

 

 

Reggel kopogásra ébredtem. Az ablakon sok, kicsi, de annál idegesítőbb kopogások riasztottak föl. Szemeimet kinyitottam és az erős fény miatt azokat hirtelen vissza is csuktam. Átfordultam a másik oldalamra, majd úgy próbálkoztam a szem kinyitással. Mikor szemeim már nem voltak könnyesek az erős fénytől, visszafordultam az ablak felé, de már ülő helyzetben. Esik. Ó London, ha nem lennél ennyire szép és jó, sose jöttem volna ide. Bár esővel különösebb problémáim nincsenek, mivel imádok esőbe kiállni és élvezni azt, ahogyan az eső cseppek eláztatnak, valahogy ilyenkor mindig szabadnak érzem magamat, de a meleget mindig jobban csíptem. Felkeltem a nagy ágyból, majd az ablakhoz lépve kifelé kezdtem bámulni a nagyvilágba. Az eső nem is esett, pontos kifejezés inkább az, hogy szakad. Az időjárás lehet, hogy egy kicsit elszomorított, de az a gondolat, hogy Aprilék végre ma jönnek haza, valahogy mindent kár pótolt. Ahogy ez a gondolat bevillant egyből lefelé szaladtam a lépcsőn, készülni nekik valami meglepetéssel, hiszen ő is készített nekem sütit, amikor otthonról jöttem vissza. A szokásos cookies-t készítettem el számukra, de még mellé nutellát és epret is vettem a közértben, remélem ízleni fog nekik. Egy kis virslis finomságot reggeliztem, de utána a ház takarításának álltam neki. Nem mintha nagy kupi lenne, csak mégis egy kis rendrakás nem árt neki. Ebédre pizzát rendeltem magamnak, mert semmi erőm nem maradt főzni és utána a konyhát is elrakni, így került sor a pizzára. Bár a költekezéssel vigyáznom kell, mivel az állásinterjúm nem sikerült jól, így az állás se az enyém lett. Nem akarom részletezni, de véletlenül leöntöttem a főnököt kávéval és csak egy 'picit' lett mérges a hatalmas kávéfoltja miatt. Aztán sárkánnyá változott és tűzet okádva kergetett el az üzletből, egészen 6 sarokon keresztül. Hát röviden megfogalmazva, elcsesztem. Most az interneten árusítom egy-egy szüleményemet, ami eddig nem épp a legfényesebben halad. Na, mindegy, egyszer lesz egy rendes állásom is.
  Délután elnyúzva feküdtem a kanapén és a Tv-t kapcsolgattam ide-oda. Semmi érdekesség nem volt benne, de legalább az eső hangját tompította. Aprilék gépjének már rég landolnia kellet volna, de még itthon sincsenek, remélem nem történt semmi komolyabb probléma. Nyugi Rose! Ilyenre inkább ne is gondolj, hisz reggel óta szakad az eső és ilyen időben a gépek nem landolhatnak csak úgy. Nyugtatás képen aludni próbáltam egy kis zenére, de mikor épp álomországba merültem csengettek. Szemeim csak úgy kipattantak és az ajtó felé futottam. A nappaliból kifelé még neki mentem az ajtófélfának, de nem zavart. Teljesen izgatott lettem, hogy végre Aprilék hazaértek. Annyira boldog lettem, hogy még a kulcsot is eldobtam örömömben.
  Ó Rose, ennyire szerencsétlen nem lehetsz! - Bonnie is az ajtó előtt ugatott, hisz végre a gazdiával lehet, és nem kell hallgatnia azt, hogy miként panaszkodok neki. Megvárakoztatva őket nyitottam ki az ajtó végre, de nem ők álltak ott, ennek ellenére én még mindig boldog voltam. Már egy ideje kint állhatott, hiszen tetőtől talpig víz borította szegénykét. Gyorsan beengedtem a csurom vizes fiút és a kabátját rögtön elvéve akasztottam föl a fogasra. Csuklóját megfogva húztam magam után fel az emeletre ahol a fürdő szobámba küldtem. Láttam rajta, hogy remeg, így forró zuhany alá parancsoltam. Amíg bent melegedett, én a gardróbban kutakodtam valami öltözékért számára. Szerencsére az internetes oldalamon férfi ruházatot is árulok, így nem kellet, sokat keresgéljek ezek után. Egy kényelmes, szürke melegítő nadrág, alsó nemű és egy laza sötétkék póló, ami már majdnem fekete. Ezeket az ágyra helyeztem, majd egy cetlit rátéve hagytam ott a dolgokat a szobában. Lent forró teát főztem neki és a kandallónkat is begyújtottam. A maradék időmben még meleg szendvicset is csináltam a vendégnek, meg magamnak és mire elkészültem ezekkel, Harry is a konyhában termet. A teát gyorsan oda nyújtottam a kezébe és miközben szürcsölgette a forró italt, a művemet is megnéztem.
  Tervezés, varrás, kivitelezés ötös Rose! - ujjongtam magamban.
  Harryt beinvitáltam a nappaliba, majd utána rohanva a szendvicsekkel ültem le mellé a kanapéra.
  - Köszönöm. - hallottam meg végre mély, rekedtes hangját.
  - Semmiség. - nyeltem le a falatot. - A ruhák tieid lehetnek, nekem nem kellenek. - füllentettem egy kicsit, de szívesen adom oda neki.
  Ezen nevetni kezdett, mire én kérdőn néztem rá.
  - Mi az? - húztam fel a bal szemöldökömet. 

 - Nem kell az ex-edd ruhái! – próbálta visszafojtani nevetését, több-kevesebb sikerrel.
 Ezen én kezdtem nevetni. Nem arról vagyok híres, hogy sok pasim lett volna egész életemben, hiszen nem egy olyan iskolába jártam ahova fiúk járnának, csak egy kettő volt elvétve, de azoknak a nagy részük a saját nemét szerette. A kapcsolataim, amik voltak azok sem voltak ennyire komolyak, hogy magammal hozzam a ruháit Londonba, ha lett volna ilyen, szerintem rég elégettem volna őket.
  - Ezek… - próbáltam elmagyarázni neki, de a nevetés elhárított ebben. – Jaj – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. -, szóval ezeket én varrtam és te vagy az első hordójuk, a volt pasijaim ruháit, ha lett volna ilyen, már rég a kandallóban végezték volna. – magyaráztam el végre neki.
  - Ó, akkor köszönöm. – nézett végig magán, majd egy szendvicset elvéve, dőlt vissza a kanapé háttámlájának. 

 - Niallékről tudsz valamit? – bámultam a semmibe, hiszen még mindig ezen kattogott az agyam, ahhoz képest, hogy Harry itt ül mellettem.
  - Reménykedtem benne, hogy te tudsz valamit róluk. – sóhajtott fel és beleszürcsölt a teájába.
  - Kérsz még? – fordultam felé és mikor a pohár eltűnt az arca elől, a szívem - azt hiszem - kihagyott kettőt dobogni. Pillangók ezrei repdestek ide-oda a gyomromban, mert azok a zöld szemek megőrjítettek és a telt ajkai…
  Na, jó Rose, itt hagyd abba az álmodozást! – képzeletben adtam magamnak egy pofont, majd a bögréjéért nyúltam és kiszaladtam a konyhába.
  Amennyire csak gyorsan tudtam, úgy töltöttem a teát a bögrébe, közben a sütit észre véve elhatároztam, hogy azt is kiviszek. Gyorsan rápakoltam párat egy tálcára, majd visszatértem a nappaliba. Harry a telefonjába volt belemerülve, reménykedem, hogy Niall írt neki, valami hírt magukról, de nem. Harry csak a többieknek írt, hogy Niall nem ért még haza, így lefújták a közös próbájukat. Ennek viszont kicsit örültem, mivel az eső csak még jobban rákezdett, így semmi értelme nem lett volna Harrynek haza menni. Miközben megismertük egymást jobban, a süti is elfogyott, a kandallót újra kellet gyújtani és kint a hold is felváltotta a napot. Az eső meg tovább esett.
  - Segítesz sütit sütni? – mentem vissza a konyhából egyenesen hozzá.
  - Köszönöm, de nekem nem kell több. – magyarázkodott. Jézusom, ezek szerint eddig csak zabáltattam, de nekem muszáj volt, ha ideges vagyok mindig eszek.
  - Nem is neked akarok sütni. – nevettem el magamat, de a válaszát sokkal viccesebbnek tartottam.
  - Milyen kedves a vendéggel!
  - Apriléknek sütném, mivel az első sütést felfaltuk. – belegondolva az egészbe felhúztam a pólómat, hogy a pocakomat ellenőrizem. – A következőből már nem ehetek! – állapítottam meg és a póló visszacsúszott az eredeti állapotába.
  - Végül is, szívesen segítek. – indult meg felém.
  Gyorsan előkészítettem minden hozzávalót, a fejemből is előkerestem a receptet és neki láttunk az egésznek. Hamar bekevertük a tésztát, majd az egy órát, amíg vártuk, hogy hűtőben megkeményedjen, én fürdéssel töltöttem, mivel Harrynek hála lisztes, csokis és vajas is lettem tetőtől-talpig. Ő sem úszta meg, de pechemre csak liszt került a srácra. Amíg fürödtem ő takarított.
  - Na, végre! Már azt hittem sose jössz ki onnan. – jött utánam a konyhába.
  - Te vagy a bűnös! A csoki nem akart lejönni rólam és a liszt is nehezen jött ki a hajamból. –fordultam vele szembe.
  - Még mindig csokis vagy. – nézett ki magának egy pontot az arcomon.
  - Nem is! – kaptam oda és rögtön visszafordultam a hűtő felé. Hallottam, ahogy röhög rajtam, de nem nagyon foglalkoztam vele. Kivettem a sütni valót és a sütő tálcákat is előkerestem a sütőpapírral együtt.

Elkezdtük a plecsniket gyártani és az első tálcával mikor végeztünk az, már repült is az előre felmelegített sütőbe. Az utolsó tálcát már csak én csináltam, mivel Harry is lemosta magáról a lisztet. Épp sípolt a sütő mikor leért a lépcsőn és versenyt futva vele, rohantunk az említett helyhez. Ő nyert, de előnyből indult. A kihűlt kekszeket eltettük a kis dobozba, de közben egyet-egyet a gyomrunkba. Végre végeztünk a csokis plecsnikkel! Kinéztem az ablakon, és ahogy megláttam, hogy villámlik egyet az ég, örömömben ugrottam egyet. Köztudott rólam, hogy imádom a viharokat, főleg azt, amikor villámlik az ég.
  - Te mégis minek örülsz ennyire? – állított le Harry a vállamnál fogva.
  - Imádom a viharokat! – néztem bele a szemébe, de annyira belemerültem a csodálásba, hogy a következő pillanatban, amikor a dörgés érkezett, összerezzentem, és ahogy láttam Harry arcán, épp a nevetést próbálta visszatartani. – Ahogy mondtam, imádom a viharokat!
  - Csak a dörgéstől félsz. – vitatkozott velem.
  - Nem! Ez csak egy gyenge pillanatom volt. – állítottam az igazamat.
  - Ó, szóval én tereltem el a figyelmedet? – mosolya szélesen virított az arcán, érezte a győzelmét.
  - Nem! – tagadtam, de amúgy is mindig piros arcom, már vörösen égett.
  - Pedig engem néztél. – közölte velem az igazságot, amit én is tudtam, de muszáj volt letagadnom abban az érdekben, hogy ne leplezzem az érzéseimet.
  - Nem igaz! – fordultam el tőle és sértődést színlelve, felrohantam a szobámba.
  Leültem a nagy ablak elé a takarómmal, majd a villámokat kezdtem csodálni. Nem is tudom mit szeretek annyira a viharokban. Talán azt az adrenalint, ami akkor átszáll a testemen, az a kis félelmet, ami akkor megjelenik bennem. Óvodás koromban rettegtem tőlük, de ahogy nőttem egyre jobban megszerettem. Volt, amikor a teraszon ülve néztem, ahogyan a távolban villognak, de legtöbbször az éjszaka közepén – hasonlóan, mint most – takaróba bebugyolálva csodáltam a látványt. Annyira elmerültem gondolataimban és a műsorban is, hogy azt sem vettem észre, amikor Harry megjelent a szobámban. A telefonja csipogása riasztott fel és hozta rám a mini szívrohamot.
  - Hát te? – néztem rá, mert az ágyamon volt elterülve.
  - Nincs, hol aludjak. – rángatta meg a vállát és a telefonját eldobta. – Nem vagy fáradt?
  - Őszintén, egy kicsit igen, de muszáj végig néznem. – fordultam vissza az ablak felé.
  A fiú feltápászkodott, majd mellém helyezve egy széket leült arra. Csendben ültünk egymás mellett, de ez most számomra nem is volt baj. Imádom hallani a villámok csattanó hangját és a dörgéseket is, bár most bele gondolva mélyen az egészbe Aprilékről semmi hír és ez valószínű, hogy a vihar miatt van így. Remélem, nem a levegőben repkednek körbe-körbe, bár a földön lennének valószínűleg értesítettek volna arról, hogy egy bizonyos ideig nem érkeznek még haza. Fogalmam sincs, mi lehet velük, de az idő múlása még jobban kiakaszt. Hiába próbálkozunk Harryvel hívásokkal, sms-kel semmi reakció rájuk. Egyre jobban aggódok miattuk, mivel ez a semmittevés csak hagyja a gondolataimat eluralkodni és mindenféle butaságot kezd kitalálni, amit én szépen elhiszek és bekapom őket, majd kiderül, hogy csak bolondság volt az egész. A vihar kezdett csendesülni én meg egyre jobban kezdtem álmosodni. Szemhéjam egyre többször ragadt lent, míg egyszer csak össze nem ragadtak azok.

  Másnap reggel telefonom csörgésére ébredtem. Egyből feltápászkodtam volna, de Harry karjai közül ez nem sikerült egyből. Ahogy megláttam, hogy kihív köszönés nélkül fel is vettem.
  - Niall! Úristen, jól vagytok? Mégis merre jártok? Miért nem tudtatok eddig értesíteni bármiről is?
  - Szia Rose! Ha beengedsz, minket szívesen mesélünk a kiruccanásunkról! – nagy kő esett le a szívemről, ahogy szavait meghallottam. Miközben letettem a telefont gyorsan kinéztem az ablakon. Az eső még mindig esett, bár inkább szemerkélt. A ház előtt megpillantottam a fekete kis taxit amiben April vörös haja csak úgy virított. Gyorsan lerohantam és a kulcsot ismét eldobva tudtam csak kinyitni az ajtót, nagy nehezen a zárba is betaláltam és azt elforgatva, már nyílt is az ajtó. Aprilék épp a kerten suhantak át az eső elől. Mikor April belépet egyből egy hatalmas öleléssel üdvözöltem. Teljes erőmből szorítottam magamhoz a lányt, aki ezt jelezte is számomra, de nem érdekelt.
  - Ti mégis mit képzeltek magatokról, hogy életjelet nem adva toppantok be a házba fél nappal később? – bújtam ki az ölelésből és egyből osztani kezdtem a szerelmes párost.
  - Rose képzeld, Niall-lel… – épp magyarázott volna, amikor a hang megakadt a torkán – Ó, szia Harry!

Új blog:)

Sziasztok! Már elég régóta terveztem, hogy nyitok egy új blogot és most végre meg is valósítottam. A prológus már fel is került rá, az első rész pedig hamarosan érkezni fog. Nézettek be, és ha már ott vagytok hagyatok nyomot magatok után.☺

A blog linkje:

http://dontworryabouttomorrowapril.blogspot.hu/

u.i: Hogy tetszik az új fejlécünk?:)

April ♥